Évnyitó tábortűz PDF Nyomtatás E-mail
2015. október 11. vasárnap, 19:47

2015. szeptember 18-án, az előző hét esős napjai után egy szép napos pénteken volt az iskolai tanévnyitó tábortűz. A délutánt akadályversennyel kezdtük. Először az elsősök, azután a másodikosok, majd a harmadikosok, végül a negyedikesek indultak el. Minden akadálynál érdekes és szórakoztató feladatokkal vártak minket a tanárok.

Először Bogi néni várta a csapatokat, a lenti pályán, ahol labdákat kellett gurítani egy két oldalon lyukas tárgyban. Utána Rózsa néni és Erika néni akadályai következtek a Göecz téren. Rózsa néni feladatánál mindenki választott magának egy párt, akivel együtt kellett dolgozni, hogy elérjünk a célig, aztán vissza. Erika néni pedig zsákbanfutó-versenyt tartott a résztvevőknek. A szobor melletti téren István tanár úr egy dobálós játékkal várt minket. Az iskolához visszaérve már csak két játék választott el bennünket a tábortűztől. Gabi néninél tornyot kellett építeni, Marika néninél pedig egyensúlyozni kellett. A pályák végén pedig Darnyik Fecó jött egy buborékfújóval, amit ki lehetett próbálni.

A legvégén ettünk, ittunk, majd jött a várva várt tábortűz. Szép volt, vicces volt, de leginkább nagyon meleg volt.

Én nagyon szerettem ezt a napot, remekül szórakoztam, remélem, mindenki jól érezte magát és a jövőbeni első osztályosoknak is tetszeni fog ez az évente megrendezett program.

Holly Laura 
4. osztály


Nálunk minden szeptemberben az a szokás, hogy tábortűzzel kezdjük a tanévet. Előtte játékos feladatokat kapunk. Az idén többek között kukoricacsutkából kellett minél magasabb tornyot építeni. Összesen hét feladat volt, nagyon élveztük a zsákban-ugrást is.

A végén kaptunk zsíros kenyeret is. Meggyújtottuk a tüzet, potyogtak az ágak, aki közelébe estek, nagyon sikoltozott!

Mrkva Zita Zoé
4. osztály

 

Egy szép napsütéses délután gyerekek hada gyűlt össze az iskola udvarán.

Hogy miért? Mert ismét megrendezésre került a tábortűz.

Mint minden évben, most is feladatokkal várták a tanítók a gyerekeket, akik nagy örömmel, lelkesedéssel teljesítették őket. Az ügyességi játékokat követte a tábortűz. A fából összerakott sátrat István bácsi gyújtotta meg.

A gyerekek nagy odafigyeléssel, kezükben zsíros kenyérrel figyelték, ahogy lassan kialszik a tűz…

Fehér Vivien
4. osztály

 

Képek

 

Naptár

<<  November 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Keresés

Free template 'Colorfall' by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft!