A „rémisztő” hetedikesek PDF Nyomtatás E-mail
2016. január 03. vasárnap, 16:13

Október 22-én délután hatkor a hetedik osztály Halloween-bulit rendezett az iskola aulájában. Szinte mindenki eljött az osztályból, és félelmetes jelmezekben, maszkokban és sminkekben töltöttünk el három – nagyon gyorsan rohanó - órát.

A bulihoz szükséges sütikért a lányok, az innivalóért pedig a fiúk feleltek. Még a sütemények is rémisztőnek tűntek, pók, tök és szellem alakban jelentek meg, ám az ízük ínycsiklandó volt. A zenét is a fiúk intézték, remek volt!

A bulin a sok jó zene mellett rengeteg játék, vidámság, kacagás volt, de mindenen túl sok jó barát, egy összetartó osztály szórakozott, lépett ki a hétköznapok mókuskerekéből.

Kilenc órakor még senki nem akart hazamenni, de sajnos pakolni kellett. Búcsúzóul, mikor már minden a helyén volt, még táncoltunk egyet, majd, hogy ilyen gyorsan véget ért a parti, szomorúan, de az élményektől boldogan léptünk ki az iskolakapun.

A helyszínt és a lehetőséget osztályfőnökünknek, Basa Tünde tanárnőnek köszönhetjük, és azt is, hogy végig ott volt, és velünk nevetett. Köszönjük! Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy ez egy felejthetetlen este volt, remélem lesz majd folytatás!

Szabó Fanni 7. osztályos tanuló

 

Naptár

<<  November 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Keresés

Free template 'Colorfall' by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft!