
„És kérdik, egyre többen kérdik... Ők, akik örökségbe kapták: Ilyen nagydolog a Szabadság?..."
(Márai Sándor: Mennyből az angyal)
Ha tanulóim megkérdezik, kötelező-e eljönni egy-egy nemzeti ünnepünkön a megemlékezésre, mindig azt mondom: nem. DE lustaságból, kényelemből, nemtörődömségből senki ne maradjon otthon. Ha 1956-ban azok a diákok, gondolkodók, munkások (hősök) otthon maradtak volna, vajon hogyan élnénk ma?
Jó, hogy a nyolcadikosok készülnek műsorral erre az ünnepre. Megrendültségük, visszafogottságuk, halk-szavúságuk annak a többhetes munkának a folyománya,, amely alatt átrágták, megbeszélték, próbálták a döbbenetes naplórészleteket, a kegyetlenül őszinte verseket, az egyszerűségében nagyot kiáltó táncot. Kortársaik (és az én kortársaim) nem sokat tudnak, ismernek erről az időszakról, pedig nagyszüleik, dédszüleik éltek már akkor. Most már szabad, beszéljünk nekik ezekről az eseményekről! Ha ismerik ezt a kort, talán elkerülhető a lelki terrornak, megbélyegzésnek, embertelenségnek a lehetősége.
Az iskolások, tanítók, tanárok nevében köszönöm a 8. osztályosoknak, felkészítőiknek (Balla Mihályné, Balla Tímea, Balázs Eszter) a megemlékezést! Ilyen este után megtiszteltetés magyarnak lenni, de a katarzis után végeznünk kell a feladatunkat: minden nap.
Ruffné Basa Rózsa
Képek
|