„És kérdik, egyre többen kérdik...
Ők, akik örökségbe kapták:
Ilyen nagydolog a Szabadság?..."

(Márai Sándor: Mennyből az angyal)

Ha tanulóim megkérdezik, kötelező-e eljönni egy-egy nemzeti ünnepünkön a megemlékezésre, mindig azt mondom: nem. DE lustaságból, kényelemből, nemtörődömségből senki ne maradjon otthon. Ha 1956-ban azok a diákok, gondolkodók, munkások (hősök) otthon maradtak volna, vajon hogyan élnénk ma?

Jó, hogy a nyolcadikosok készülnek műsorral erre az ünnepre. Megrendültségük, visszafogottságuk, halk-szavúságuk annak a többhetes munkának a folyománya,, amely alatt átrágták, megbeszélték, próbálták a döbbenetes naplórészleteket, a kegyetlenül őszinte verseket, az egyszerűségében nagyot kiáltó táncot. Kortársaik (és az én kortársaim) nem sokat tudnak, ismernek erről az időszakról, pedig nagyszüleik, dédszüleik éltek már akkor. Most már szabad, be­széljünk nekik ezekről az eseményekről! Ha ismerik ezt a kort, talán elkerülhető a lelki terrornak, megbélyegzésnek, embertelenségnek a lehetősége.

Az iskolások, tanítók, tanárok nevében köszönöm a 8. osztályosoknak, felkészítőiknek (Balla Mihályné, Balla Tímea, Balázs Eszter) a megemlékezést! Ilyen este után megtiszteltetés magyarnak lenni, de a katarzis után végeznünk kell a feladatunkat: min­den nap.

Ruffné Basa Rózsa

Képek